Életrajz
A Szombathelyen élő és alkotó művész 1922–ben született a Vas megyei Csipkereken ötgyermekes család legkisebb fiaként. A polgári iskolában kitűnt rajzkészségével, de csak később, esti szakkörökben tanult festeni, rajzolni. Húsz évet töltött kétkezi munkával, mérlegkészítőként, üzemi lakatosként, miközben mesterlevelet, technikusi oklevelet szerzett.
Családot alapított, mára nyolcszoros nagyapának és háromszoros dédapának mondhatja magát. A katonaság számára is a frontszolgálatot jelentette,hadikórházzal a végén. A háborút követően tanári oklevelet szerzett, huszonöt évet a tanári pályán töltött, már vagy harmincat pedig nyugdíjasként élt meg. Mesterei voltak Jaksa István, illetve a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolában Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor. Minden technikát kipróbált, de leginkább az akvarell mestereként szerzett magának elismerést. Témáit a szabad természetből meríti, mobil műtermével járja a világot, néprajzi ihletettséggel dokumentál borospincéket, tájakat az ország minden szegletében.
A művész így vallott magáról:
“Sokfelé jártam, de akaratlanul is a varázslatos szépségű magyar táj festője lettem.”
Káldy Lajos, festőművész, rajztanár, apa, nagypapa, dédpapa életének 101. évében, 2023. február 21-én csendben elhunyt.
2023. március 3-án búcsúztak tőle rokonok, barátok a szombathelyi Jáki úti temetőben, ahol szüleivel közös sírban helyezték örök nyugalomra.
Kiadványok
Kiállítások
1971 Szombathely. Ipari Szakmunkásképző Intézet.
1977 Szombathely. Egészségügyi Szakiskola
1978 Kőszeg. Jurisics vár galériája (Társkiállítók: Csonka Ernő és Nagy István)
1979 Szombathely. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Hagyományosan, szépen
1982 Szombathely. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Hazai tájakon
1982 Szombathely. Hevesi Sándor szakközépiskola. Tavaszi tárlat
1982 Pápa. Várkastély (Társkiállító: Klimaj György)
1983 Körmend. Színház aula. (Társkiállító: Klimaj György)
1983 Szombathely. TIT galéria. Hazai tájakon
1984 Budapest. Csili Galéria (Társkiállító: Klimaj György)
1984 Nürnberg. Ferences rendi kolostor. (Társkiállító: Pápai Éva)
1985 Szombathely. Savaria Tourist
1985 Szombathely. Dési Huber Általános Iskola. Alkotó Pedagógus sorozat
1985 Hévíz. SZOT Üdülő
1986 Vonyarcvashegy. Községháza
1986 Szombathely. Lakástextil Vállalat
1986 Szombathely. Pamutipari Vállalat
1987 Budapest. Pasaréti Művelődési Ház (Társkiállító: Németh Emil)
1987 Budapest. Marczibányi Téri Művelődési Központ (Társkiállító: Varga Virág)
1989 Szombathely. Pedagógiai Intézet Galériája
1989 Tatabánya. Hotel Árpád
1990 Bükfürdő. Szabadidőközpont
1990 Szombathely. TIT galéria
1990 Oszkó. Általános iskola
1991 Vonyarcvashegy. Művelődési Ház
1992 Gyenesdiás. Klubkönyvtár
1992 Szombathely. Gépipari Technikum
1993 Celldömölk. Kemenesaljai Művelődési Központ
1996 Celldömölk. Zeneiskola
1996 Körmend. Batthyány Várkastély
1997 Szombathely. Savaria Múzeum. Hagyományosan, szépen (75. éves jubileumi kiállítás)
1997 Szombathely. Hermann Ottó Szakközépiskola
1998 Sághegy. Múzeum
1999 Sárvár. Hotel Thermál
1999 Szombathely. Zarkaházi Kastély
1999 Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Pusztuló kincseink a Borospincék
2000 Balatonfüred. Hotel Füred. Borospincék
2000 Szombathely. Puskás Galéria. Szülőföldem
2000 Székesfehérvár. Öreghegyi Közösségi Ház
2002 Székesfehérvár. Szent Korona Galéria
2002 Keszthely. Balatoni Múzeum. Pusztuló kincseink a Borospincék
2003 Szombathely. Megyei Művelődési Központ. Dunántúli borospincék
2003 Répcelak. Művelődési Ház
2004 Szentgotthárd. Színház aula. Káldy tárlat
2004 Egervár. Faluház. Borospincék
2004 Gyöngyös. Mátra Honvéd Kaszinó. Borospincék
2005 Balatonfüred. Hotel Füred. Borospincék
2005 Rum. Rába Galéria. Téli tárlat
2007 Győr-Ménfőcsanak. Bezerédj Kastély. Borospincék
2007 Győr. Krúdy Gyula középiskola. Borospincék
2007 Székesfehérvár. Szent Korona Galéria. Könyvbemutatóval egybekötött kiállítás
2007 Budapest. Magyar Borok Háza. Borospincék
2007 Gyenesdiás. Községháza. Gyenesdiás
2007 Szombathely. Szombathelyi Képtár. Életmű kiállítás (85. éves jubileumi kiállítás)
2008 Szombathely. Agora Filmszínház
2008 Sárvár. Nádasdy vár. Borospincék
2009 Budapest. Nemzeti Táncszínház
2008 Tatabánya. Tatabányai Múzeum
2010 Balatonfüred. Hotel Annabella. Borospincék
2010 Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Borospincék